Farnosť Boldog / Plébánia Boldogfa
Nanebovzatie Panny Márie / Nagyboldogasszony templom + Filiálka Reca, Réte leányegyház

BOLDOGFA

Boldogfa (hivatalos nevén: Boldog) kisközség Délnyugat – Szlovákiában. A Kis – Dunától északra elterülő sík vidéken, mintegy három kilométernyire Szenctől (Senec) terül el. A helység neve a Boldogasszonyfalva szó rövidülésével keletkezett. Lakosainak száma kb. 442.

Boldogfa első írásos említése 1245-ből való, amikor is egy elpusztult középkori falu, Borsa határjáró levelében említik Tulwej – Tolvaj (nevű) birtok formában. Tolvajfalu 1347 és 1351 közt a Jánoki család kezében vált az akkori jogi értelemben elismert faluvá. A Jánoki család kihalása után a megüresedett birtokot Nagy Lajos anyjának, Erzsébet anyakirálynőnek adta 1357-ben. A Jánoki család javait 1358-ban az óbudai klarissza apácák kapták meg az anyakirálynőtől.

A 17. század elején komoly problémát okozott, hogy a falun keresztül haladt a Nagyszombatba vezető út, amelyen gyakran vonultak át hadak is. Bocskai seregének egy része 1605-ben Pozsony alá vonult, s útközben több mezővárost és más útba eső falvat égetett fel. Nagy valószínűséggel a boldogfalvai templom is a Pozsonyra törő Bucsi Benedek támadásának esett áldozatul. A kuruc háborúk idején Szenc és környéke csupán átvonulási terület volt. Hol a kuruc, hol a labanc járt itt. 1714-ben az óbudai apácák visszaköltöztek Budára, Boldogfalva a pozsonyi klarisszák tulajdona lett. Miután II. József feloszlatta a szerzetesrendek nagy részét, az apácák birtoka 1782-ben a Királyi Kamarára, ezen belül pedig a Vallásalapra szállt át, amelytől 1805-ben a galántai Esterházy család szerezte meg.

A boldogfai műemlék templom

Építésének ideje a 13. század utolsó negyedére tehető. A Szűz Mária mennybevétele tiszteletére szentelt templom építéstörténetében több szakasz különíthető el:
I. periódus: a román templom építése
II. periódus: a gótikus szentély építése és a templom gótikus átalakítása a XIV. század második felében.
III. periódus: a szentély beboltozása a XV. század második felében

A templom további helyreállítására 1611-ben került sor, majd a következő felújítására 1713-ban. Ekkor a templomot barokk ablakokkal látták el és sekrestyét is építettek az egykori főhomlokzat, a déli fal mellé. 1756-ban a templom új főoltárt kapott, az oltárkép a mennybe fölvett Szüzet ábrázolta. A következő jelentős átalakítás 1835 táján volt. A sekrestyét elbontották, és az északi szentélyfalnál építették fel újra. Ugyanekkor falazták be a román kori portálét, és nyitottak új bejáratot a torony alatt.

A 20. század folyamán többször tatarozták az épületet, 1955-ben megemelték a hajó falait és új tetőszerkezetet kapott. Az 1970-es években megvalósult felújítás során folytatott kutatás tárta fel a templom múltját. Legutóbb a templombelsőt a román, ill. a gótikus stílusjegyeket hangsúlyozva újították fel.

A római kori síremlék

Az 1976-os külső restaurálás során került elő a római kori felirat. Kimutatták, hogy a boldogfai templom tulajdonképpen egy elbontott római kori sírbolt maradványaira épült rá. A felirat feltehetően a sírbolt homlokzatáról került a román templom építésekor – a XIII. század utolsó negyedében – a jelenlegi helyére. A kőtábla méretei: 175 cm vastag, 76 cm széles, 18 cm vastag. A felirat keltezése kr.u. 90-130-ra tehető. Szlovákia területén ez a legrégibb, kőbe vésett írott emlék. A felirat magyar fordítása Püspöki Nagy Péter értelmezésében: Quintus Atilius Primus a Vorturia törzsbeli Spurius fia, a XV. légióból (kihelyezett) partvédők közt százados, nagykereskedő. 80 éves korában itt helyezték nyugalomra. Quintus Atilius Cociatus, Atiliával, Quintus felszabadítójával élő lelkének tiszteletére emelte.

A boldogfai román templom legjelesebb dísze az egyetlen kőből készült román stílusú keresztelőmedence. Sajnos 1835 táján felhasználták a román portálé befalazására. A falból csak 1955-57 közt került elő. Ma ismét eredeti rendeltetésére szolgál. A kőtömböt az egykori mester három világosan elkülönülő formai elemre tagolta: a talapzatra, a díszes hordozórészre és a tulajdonképpeni keresztelőmedencére. A keresztelőmedence legékesebb oldala a hívek felé nézett. Ezen a széles felületen a középső oszlop helyén figurális domborművet láthatunk. A dicsfénnyel övezett, bal kezét feltartó alak talán a feltámadt vagy a mennybe menő Krisztust ábrázolja.

A keresztelőmedence azt bizonyítja, hogy a boldogfai templom erdetileg is plébániatemplom volt. Az akkori előírások a keresztelés jogát következetesen a terület plébánosának tartották fenn. A medence ennek a jognak volt a jelképe.

Pokreis Hildegarda, Mikle Mónika, Danter Izabella, Püspöki Nagy Péter

Réte

Réte, szlovákul Reca,  település a Kisalföldön, Szenctől 3 km-re északkeletre fekszik. Lakosainak száma kb. 1380.

A község első írásos emléke 1256-ból származik egy Dunaszerdahely járásbeli falu, Olgyával való per kapcsán. A falu a 13. század közepétől indult fejlődésnek. A pozsonyi váruradalomhoz tartozott, lakói nemesi előjogokat élveztek. A század végén trencséni Csák Máté birtoka volt, majd ennek leverése után a királyé lett. 1368-ban "terra Rethe" alakban említik. Már a 15. században számos nemesi birtokosa volt. 1667-ben, amikor nevét "Reden" alakban írják, a Méhes és a Balogh család osztozkodnak itteni birtokukon. Lakói részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban, a fejedelem egyik hadvezére Rétei György volt. Pozsony vármegye egyik artikuláris helye. Református iskoláját 1813-ban, a római katolikus iskolát 1878-ban alapították. 1947. nyarán a faluból a csehszlovák-magyar lakosságcsere értelmében összesen 161 személyt deportáltak Magyarország területére.

A barokk stílusban épített rétei katolikus templomot 1817-ben adták át rendeltetésének. Felépülése előtt kápolna állt a helyén. A templomot államalapító királyunknak, Szent Istvánnak tiszteletére szentelték fel. Az 1914-ben beolvasztott nagyharangot 1925-ben közadakozásból pótolták.

Internet

Na stránke sa pracuje.